Főoldal
Menü
Jelentkezés szabadon választható foglalkozásokra
Írta: Nagy Judit   
2014-04-14
jelveny.jpg

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

Kérjük, hogy a http://enaplo.bkgsz.hu/szakkor címen megnyíló felületen

2014. április 27-ig jelezzék,

hogy a 2014/15-ös tanévben mely szabadon választható foglalkozásokon (szakkör, orientáció, nívó, emelt szintű képzés) szeretnének részt venni. 

Bejelentkezés Mayor felhasználónévvel és jelszóval tanároknak és diákoknak egyaránt.

Probléma esetén Sütő Péter rendszergazdát keressék a Ez az e-mail cím védett a spamkeresõktõl, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. címen.
Új jelszót Tóth Lászlóné igazgatóhelyettestől kérhetnek a Ez az e-mail cím védett a spamkeresõktõl, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. címen. 

A hit- és erkölcstan oktatásról a 6. évfolyamos diákoknak szóló tájékoztató itt olvasható. 

Utolsó frissités ( 2014-04-16 )
 
Díjak
Írta: Nagy Judit   
2014-04-19

dij1.jpg

 

Gimnáziumunk az országos Szilárd Leó fizikaversenyen nyújtott teljesítményéért Marx Gyögy vándordíjban részesült. 

 

 

 

dij6.jpg

 

Iskolánk a Zrínyi Ilona matematikaversenyen idén először elnyerte a "Pest megye legeredményesebb nyolcosztályos gimnáziuma" vándorkupát, amit egy évig őrizhetünk.  

 

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak! 

 

 

 

Utolsó frissités ( 2014-04-19 )
Tovább...
 
Koncert
Írta: Nagy Judit   
2014-04-19
DSC_3904.JPGÁprilis 15-én a koncertsorozat második előadásaként iskolánk vendége volt 
Bársony Bálint és zenekara, akik a swing, a jazz és a magyar népzene világába kalauzoltak el bennünket. A nagy sikerű koncertről készült fotók itt tekinthetőek meg.
Utolsó frissités ( 2014-04-19 )
 
Osztályozó vizsgák
Írta: Nagy Judit   
2014-04-16
vizsga2.jpg

A tavaszi írásbeli osztályozó vizsgák időpontja 2014. április 23. szerda 8.00, helye: ebédlő.
A vizsga után a diákoknak részt kell venniük az órákon.

A szóbeli vizsgák beosztása itt olvasható.
A szóbeli vizsgák előtt nem, de utána be kell menni az órákra. 

Utolsó frissités ( 2014-04-16 )
 
Versenyeredmények - április
Írta: Nagy Judit   
2014-04-18
eredmenyek.jpgFarkas Péter (13.c) a Nemzetközi Biológia Diákolimpia 3. válogatóversenye után a 22. helyen végzett (az első 16 jutott tovább az utolsó fordulóra). Indonéziába így sajnos nem megy, de így is büszkék lehetünk fantasztikus teljesítményére. Batthyánys diák ilyen messzire még nem jutott biológiából.
Felkészítő tanára Scheuer Zsuzsanna.

A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei fordulójában az alábbi eredmények születtek:
8. évfolyam: Prótár Noémi (8.a) 2., Balla Júlia (8.a) 4. helyezés
7. évfolyam: Bagyó Kinga (7.b) 3., Vajtai Lili (7.a) 5. helyezés
6. évfolyam: Potoniec Zsófia (6.a) 5. helyezés.
Felkészítő tanáruk Somlyai-Száger Erika.

A Bíró Lajos Általános Iskolában megrendezett területi versmondó versenyen a 9-12. osztályos kategóriában Szirmai Kitti (9.c) 1., Lőcsei Virág (9.c) pedig 2. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Patai Ágnes. 

A városi József Attila versenyen Debreceni Kitti, Csesztregi Fanni és Némethi Boglárka (8.b) 2. helyezést ért el. 

Gratulálunk!

Utolsó frissités ( 2014-04-20 )
 
Kosárlabda eredmények
Írta: Nagy Judit   
2014-04-18
kosar01jpg.jpgIskolánk fiú kosárlabda csapata (V. korcsoport) az országos elődöntőben 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Antal Ákos, Antal Balázs, Antal Péter, Bege Levente, Bodnár Patrik, Boldog Balázs, Budavári Balázs, Hochrein Zalán, Juhász Máté, Liptai Dániel, Juhász Döme, Nyolcas Patrik, Rad Benjámin, Székely Tamás, Vass Kristóf.

Fiú kosárlabda csapatunk (III. kcs.) a megyei döntőben 3. helyezést szerzett. Csapattagok: Bege Máté, Csípán Kristóf, Csípán László, Dél Antal, Fodor Viktor, Gulybán Balázs, Igonda Benedek, Kátai Ágoston, Kontra Olivér, Mester Zsombor, Móré Mátyás, Prótár Ádám, Soóky Árpád, Vadász Márton. Felkészítő tanáruk Szép Zsolt. 

Lány kosárlabda csapatunk (III. kcs.) a területi döntőben 2. helyezést ért el. A csapat: Bodnár Brigitta, Buzás Kata, Denke Dorka, Hernádi Zsófia, Kiss Kincső, Liptai Dorottya, Marton Petra, Nagy Zsófia, Palásti Tamara, Szekeres Rebeka, Szudárovics Janka, Vajtai Sára. Fekészítő tanáruk Sándor Enikő.

Gratulálunk! 

Utolsó frissités ( 2014-04-18 )
 
Továbbtanulási tájékoztató nagygimnazistáknak
Írta: Nagy Judit   
2014-04-17
merre.PNGAz érettségiről, a továbbtanulásról, a felsőoktatási felvételiről, a pontszámításról hasznos információk találhatóak a Szerticsné Pinczés Mária által összeállított, innen letölthető összefoglalóban.
Utolsó frissités ( 2014-04-17 )
 
Macedón diákok fogadása
Írta: Nagy Judit   
2014-04-16
macedon_zaszlo.gif

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

2014. április 23-án egy macedón diákokból álló néptánccsoprt érkezik Szigetszentmiklósra, akiknek fogadó családokat keresünk.  A gyerekek szerdán érkeznek, 17 órakor kell őket hazavinni, minden nap reggel behozni, este hazavinni, szombaton este a fúvós találkozót követően hazautaznak. A fogadó családok a részletes tájékoztatót e-mailen is megkapják. A fogadó diákoknak a naponta jóváírható maximális közösségi szolgálati óraszámot igazoljuk. Tovább...

 

Utolsó frissités ( 2014-04-16 )
Tovább...
 
Szóbeli házivizsgák beosztása
Írta: Nagy Judit   
2014-04-03
fuzet.jpg

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

A május 5-9-ig tartó vizsgahét beosztása itt található.

Utolsó frissités ( 2014-04-03 )
 
Továbbtanulási tájékoztató
Írta: Nagy Judit   
2014-03-26
palyavalasztas2.jpg

Tisztelt Szülők!

2014. április 15-n, kedden 17 órakor Szerticsné Pinczés Mária tanárnő a felsőoktatási továbbtanulásról, a pontszámításról, a szabályváltozásokról tart tájékoztatót elsősorban a faktválasztás előtt álló 9.a, 9.b és 9.c, valamint a továbbtanulás előtt álló 11.a, 11.b és 12.c osztályos diákok szüleinek, de minden nagygimnazista hozzátartozóit szeretettel várjuk. 

Utolsó frissités ( 2014-04-14 )
 
Röplabda- és floorballeredmények
Írta: Nagy Judit   
2014-04-12

CIMG7597.JPGIskolánk lány röplabda csapata (III. korcsoport) a körzeti Diákolimpia versenyen 3. helyezést ért el. Csapattagok: Al-Ahmad Jasmin, Balogh Anna, Domján Adél, Kerekes Felícia, Márai Csenge, Mészáros Emese, Tornyos Kata (6.b), Budaházy Csenge (7.a), Pál Laura (7.b).

Iskolánk fiú röplabda csapata (V. kcs. 8-9-10 évf.) a Diákolimpia országos elődöntő versenyén 3. helyezést ért el. A csapat: Antal Balázs (10.b), Ficzere Márton (8.b), Herczeg Richárd (9.a), Kovács Péter (10.a), László Márton (10.b), László Gergő (10.b), Pintér Gergő (10.b), Szatmári Kristóf (8.b) és Vass Kristóf (10.b).

Iskolánk lány röplabda csapata (IV. kcs. 7-8 évf.) a Diákolimpia körzeti versenyen 4. helyezést ért el, a József Attila Kupát pedig megnyerték. Csapattagok: Bagyó Kinga (7.b), Fazekas Fanni (7.a), Horváth Eszter (7.a), Kántor Lili (8.a), Kormos Anna (7.a), Pál Janka (7.a), Szabó Dalma (7.b), Tánczos Bianka (7.a) és Vajtai Lili (7.a).

Röplabda fiú csapatunk (IV kcs. 7-8 évf.) a Diákolimpia megyei versenyén ezüstérmes lett. Csapattagok: Antal Ákos (7.b), Antal Péter (9.b), Budavári Balázs (9.ny), Fejes Dániel (7.a), Ficzere Márton (8.b), Gulybán Balázs (6.a), László Gergő (8.b), Liptai Dániel (7.a) és Szatmári Kristóf (8.a).

Iskolánk floorball csapata Miklós környéke barátságos tornáján egy 3. és egy 1. helyet szerzett.

Felkészítő tanáruk Sándor Enikő. 

Gratulálunk! 

Képek a galériában

Utolsó frissités ( 2014-04-13 )
 
Papírgyűjtés
Írta: Nagy Judit   
2014-04-11
papirgy.jpg

 

Az április 10-12-ére tervezett papírgyűjtést egy későbbi időpontban szervezzük meg.

 
Ebédbefizetés
Írta: Nagy Judit   
2014-04-09
evoeszkozok.jpg

Kedves Diákok!

A májusi ebédbefizetés és egyben a csekk leadási határideje: 2014. április 23. szerda.
Kérjük, hogy az átutalásról szóló igazolást vagy a csekk feladóvevényét dobjátok be a főbejáratnál kihelyezett menzacsekk postaládába vagy adjátok le a gazdasági irodán. 

 
Ringing Stars önálló estje
Írta: Nagy Judit   
2014-03-23
RingingStars_plakat.jpg

 

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

A Ringing Stars csengőegyüttes szeretettel hív minden érdeklődőt első önálló estjére április 11-én 18 órára a gimnáziumba. A belépés ingyenes.

A plakát nagyításához kattints ide!

Promo itt.

Utolsó frissités ( 2014-03-27 )
 
Művészeti eredmények
Írta: Nagy Judit   
2014-04-02

muvtori.jpgA Gondolattúra a Ludwigban általános iskola 2014. címmel indult fővárosi művészettörténeti versenyen Szabó Gergely (8.b) 3.,
Firnigl Nikolett 
(8.b) 5., Debreceni Kitti (8.b) 6., Keresztény Csenge (8.a) 9. helyezést ért el.
Mind a négy tanulónk meghívást kapott a múzeum által szervezett gyermek tárlatvezetés napjára, amikor ők mutathatják be és elemezhetik a kiállított műveket a látogatóknak. Felkészítő tanáruk Dékányné Varga Krisztina.

Nagybányai-Nagy Anna (5.a) a 4. budapesti zeneiskolai gitárfesztiválon ezüst minősítést kapott.

Gratulálunk!

Utolsó frissités ( 2014-04-12 )
 
Koncertsorozat 2. előadása
Írta: Oszkó Szilvia   
2014-04-02
HangoldUjra.jpgÁprilis 15-én (kedden) a koncertsorozat második előadásaként iskolánk vendége lesz
Bársony Bálint és zenekara, akik a swing, a jazz és a magyar népzene világába kalauzolnak el bennünket.

A rendhagyó zeneóra nem maradhat közös éneklés nélkül. 
Hallgassátok meg az alábbi linkeken szereplő zeneszámokat, amelyeket együtt fogunk elénekelni!

Hangold Újra https://www.youtube.com/watch?v=5PXdua8NKTE  
Lenne egy kérésem https://www.youtube.com/watch?v=VsKyNAbdLSk  
Egyek vagyunk https://www.youtube.com/watch?v=8kN2kIeb4JQ  
Utolsó frissités ( 2014-04-12 )
 
Tari Annamária előadása
Írta: Kissné Hegedűs Éva   
2014-03-27
tari.JPGKedves Szülők!

 

Iskolánkban januártól Gyémántcsiszoló néven felnőtteknek – elsősorban tanulóink szüleinek és pedagógusoknak - , kamaszokról szóló előadássorozat indult. Sok szeretettel meghívom Önöket a 4. részre, amelyben Tari Annamária pszichoterapeuta tart előadást április 4-én, pénteken 18 órakor.

 

A nagyításhoz kattints a plakátra! 

 

Utolsó frissités ( 2014-03-28 )
 
Kossuth Bál - közösségi szolgálat
Írta: Nagy Judit   
2014-03-26
kozossegi.png

Várjuk kb. 20 fő jelentkezését, aki az Ifjúsági Parlament által szervezett Kossuth Bál előkészületi munkáiban besegít a szervezőknek. A segítséget közösségi szolgálatként igazolják.

Feladatok:
Fiúk: székek, asztalok pakolása
Lányok: dekorálás
Időpont: 2014. március 28. péntek 15 órától
Helyszín: a gimnázium épülete

Utolsó frissités ( 2014-03-26 )
 
Lányok Napja
Írta: Nagy Judit   
2014-03-26
banner2.gif

A Nők a Tudományban Egyesület 2014. április 24-én harmadik alkalommal szervezi meg Magyarországon a Lányok Napját. Az akció célja, hogy szélesedjen középiskolás lányok munka világáról alkotott képe, továbbá, hogy felhívja a figyelmüket olyan továbbtanulási és életpálya lehetőségekre, melyekre általában nem gondolnak, és arra ösztönözze őket, hogy a pályaválasztásra vonatkozó, egész további életüket meghatározó döntésüket ne az elvárásokra, hanem valós érdeklődési körükre és képességeikre alapozzák. Tovább...

Utolsó frissités ( 2014-03-26 )
Tovább...
 
Pályázati felhívás
Írta: Nagy Judit   
2014-03-26
szigetszentmikos.jpgSzigetszentmiklós Városa létrehozta a Települési Értéktár Bizottságot, amely szervezi a településen és vonzáskörzetében fellelhető nemzeti értékek azonosítását. A pályázatban olyan munkákat várnak, amelyben a diákok Szigetszentmiklóson fellelhető, általuk értéknek vélt szellemi vagy tárgyi megjelenéseket dokumentálják (írásos anyag és pl. fénykép, videó, interjú, prezentáció…stb.) , majd bemutatják a Települési Értéktár Bizottságnak. 
A pályázat részletei innen tölthetőek le:

Pályázati felhívás
Pályázati adatlap
Regisztrációs lap
Témajavaslatok

Előzetes jelentkezési határidő:
április 4. péntek Nagy Judit igazgatóhelyettesnél 

Utolsó frissités ( 2014-03-26 )
 

SZIGETSZENTMIKLÓSI
BATTHYÁNY KÁZMÉR
GIMNÁZIUM

OM-azonosító: 032569
KIK-azonosító: 132004
Adószám: 15799658-1-41



disz1 

ELÉRHETŐSÉGEK

~ o ~

MENZA

Minden tanítási napon:
12:00-15:00
(kivéve rendkívüli
csengetési rend esetén)

Menza ügyintézés:
Gazdasági Irodán
I. emelet 211.
06-24-468-200/212
vagy személyesen

Menza befizetési
bankszámlaszám:

EGOMIR - 11742252-
15393283-00000000

Ebéd lemondás:
előző nap 12:00-ig

Letölthető étlapok:  

 április  

~ o ~ 

GAZDASÁGI IRODA

I. emelet 211.
06-24-468-200/212
H: 7:30-15:30
K: 7:30-15:30
Sz: 7:30-15:30
Cs: 7:30-15:30
P: 7:30-13:00

~ o ~

ISKOLAORVOS
ASSZISZTENS, VÉDŐNŐ

Dr. Hánzs Éva, doktornő
II. emelet 329.
06-24-468-200 / 329
H: 9:00-13:00
(minden héten)
Sz: 9:00-13:00
(páratlan heteken)

Gergely Lászlóné, védőnő
II. emelet 329.
06-24-468-200 / 329
H: 8:00-14:00
Sz: 8:00-14:00

Dr. Kalmár Tiborné, asszisztens
II. emelet 329.
06-24-468-200 / 329
P: 8:00-14:00

~ o ~

GYERMEKVÉDELMI 
FELELŐS

Schwarczenberger
Magdolna
 III. emelet 308.
06-24-468-200 / 308

~ o ~

MAYOR

Elveszett jelszó pótlása:
Tóth Lászlóné ,
igazgatóhelyettesnél
I. emelet 203.
06-24-468-200 / 203

~ o ~

TANULÓSZOBA

Fszt. 110. terem
Minden tanítási napon 13:00-16:00

Térkép

gmap4.jpg
  Oldaltérkép  
; ?>